Lehetünk-e boldogok?
Ez a rövidke tanmese talán Önt is megmosolyogtatja majd.
Mialatt nagypapa szundikál egy kicsit a kanapén, a hét éves unokája vesz egy darab Pálpusztai sajtot a hűtőből és rákeni nagypapa bajszára.
Amikor nagypapa felébred, így szól: „Ez a szoba bűzlik.” Átmegy egy másik helyiségbe, és azt mondja: „Ez a szoba is bűzlik.” Miután bejárja az egész házat, megállapítja: „Az egész ház bűzlik!”
Kimegy az udvarra, vesz egy mély lélegzetet és levonja a végső következtetést: „Az egész világ bűzlik!”
Észrevette már valaha, mennyire a saját hozzáállásának megfelelően változik a világ Ön körül?
Három példa
1. A nehéz gazdasági helyzetről olvas, és hirtelen elkezd aggódni a munkája vagy cége miatt vagy hogy nincsenek megtakarításai és sok a fizetendő számla. Kinéz az ablakon, és az idő barátságtalannak tűnik, az ég túlságosan borús. Azt látja, hogy az emberek lehajtott fejjel járnak. Nem üdvözlik egymást, nem beszélgetnek. Úgy tűnik, hogy mindenki olyan komor.
2. Miután újabb vitája volt a férjével/feleségével, elmegy a moziba. Észreveszi, hogy senki nem mosolyog. Úgy látja, hogy a párok unják egymást. A film happy endje olyan hamisnak tűnik.
3. Cége a gazdasági helyzet ellenére nagy nyereséggel zárja a hónapot. Egy étteremben ünnepel a munkatársaival, ahol az étel nagyon finom és a pincér vidám. Amikor kilép az utcára, csodálatos naplementét lát. Mindenki mosolyog és barátságos.
Miért változik meg az élet?
A „Lehetünk-e boldogok?” című írásában L. Ron Hubbard így fogalmaz:
„Hadd mondjak valami vicceset. Filozófusok sokasága mondta már ezt rengetegszer, az igazság azonban az, hogy mindaz a boldogság, amit Ön valaha is el fog érni, Önben rejlik.
Talán emlékszik, hogy amikor úgy ötéves lehetett, egy reggel kiment, megpillantotta a napfényt – és az a nap nagyon-nagyon szép nap volt. Rápillantott a virágokra, és azok gyönyörűséges virágok voltak.
Huszonöt évvel később reggel felkel, vet egy pillantást a virágokra: hervadtak. Az a nap nem boldog nap.
Mi változott meg vajon? Jól tudja, hogy a virágok ugyanazok, a világ ugyanaz. Valaminek mégis meg kellett változnia. Nos, valószínűleg Ön volt az.
Egy kisgyerek igazából életének minden örömét abból a szépségből nyeri, amellyel ő maga ruházza fel az életet. Int a kezével mint varázspálcával, és mindenféle érdekes dolgot hoz létre a környezetében.”
”Az egyén élethez való hozzáállása határoz meg mindent a saját életében.”
”Azon a napon, amikor abbahagyja környezete formálását, amikor abbahagyja az ön körül lévő dolgok alakítását, amikor többé nem int a kezével mint varázspálcával, és nem ruház fel mindent maga körül varázslattal és szépséggel, megszűnik a dolgok varázsa, megszűnik a dolgok szépsége.”
„Azok az emberek, akik most boldogtalanok az élettel kapcsolatban, csakis és kizárólag azért boldogtalanok, mert már nem ők alakítják az életet. … Az élet kezeli, irányítja, változtatja és teremti őket.
Veszünk most valakit, aki boldog, aki vidám, aki erős, aki úgy látja, hogy van értelme tenni valamit az életben. Mit találunk ennél az embernél? Rá fogunk jönni, hogy ő alakítja az életet.
Valójában ez az egyetlen különbség: Ön alakítja az életet, vagy az élet alakítja önt?”
Hogyan tudja elkezdeni a saját környezetének formálását? Hogyan tudja szebbé tenni az ön körül lévő dolgokat? Hogyan tudja eltávolítani azt a Pálpusztai sajtot a saját világából?
Javaslatok arra, hogyan vigyen varázslatot az életébe
1. Nézzen körül. Figyelje meg a közvetlen környezetét maga körül, ahogy éppen most van.
2. Írjon le néhány dolgot, amit megtehet, hogy egy kicsit vidámabbá tegye a környezetét.
3. Írjon le néhány dolgot, amit megtehet, hogy egy kicsit szebbé tegye a környezetét.
4. Írjon le néhány dolgot, amit megtehet, hogy egy kicsit varázslatosabbá tegye a környezetét.
5. Tegye meg ezeket a dolgokat, amíg boldogabb nem lesz a világa!
Ugyanezt megteheti az élete bármely területével.
Szeretne több varázslatot, vidámságot, boldogságot vinni a munkájába? Írjon egy listát arról, hogyan alakíthatja Ön a munkáját, ahelyett, hogy csak alkalmazkodik szabályokhoz, elvárásokhoz, másokhoz!
Sok sikert kívánunk hozzá!
Életcél Konzultáció Magyarország
Hogyan veheti kézbe saját világának alakítását?
Hogyan formálhatja életét az Önnek tetsző irányba?
Hogyan ruházhatja fel több szépséggel, varázslattal és boldogsággal mindennapjait, a munkáját, karrierjét, vállalkozását? Itt az idő, hogy az történjen a munkájában, karrierjében, életében, amit Ön akar!
Az Életcél Konzultáció segíthet megtalálni Önnek a válaszokat.